Pár napja volt Halottak napja. Emberek sokasága járta a temetőket, és mécsest gyújtva emlékezett meg elhunyt szeretteiről. Mindenkiben előtörtek a régi, szép közös emlékek, melyeket ki néma csendben, pityeregve, ki mosolyogva (jó értelembe véve és nem tiszteletlenül) idézett fel a sír előtt állva. Hiszen a gyász mindenkinél más és más, mindenki másképp dolgozza fel.

Ennek a napnak tiszteletére, úgy gondoltam erről fogok írni. Pontosabban szólva az emberi élet szépségéről és pótolhatatlanságáról, melyet Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című versén keresztül taglalok.
 

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

Nagyon szeretem ezt a verset, szerinem igazán szépen emlékezett meg benne a költő elhunyt ismerőséről, barátjáról. A halált, mint általános emberi sorsot jelenítette meg, de annak borzalmai helyett, az élet csodájáról ír. Ez a vers központi gondolata.

Úgy gondolta minden ember különös, kiismerhetetlen világ, halála a világmindenség pótolhatatlan vesztesége. A halál kapcsán az ember megismételhetetlen egyéniségéről ír, arról, hogy mindeki "milliók közt az egyetlenegy". Ezt üzeni Kosztolányi az olvasóknak: fontos az ember és az élet tisztelete, szeretete. "Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma-két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló."

Az ember örök témája az élet és a halál kérdése. Költőink, filozófusaink sokat töprengtek ezen. Kosztolányi az embertelenség közben az ember méltóságaihoz menekült, és egy azelőtt névtelen ember előtt tiszteleg soraival.

Sokan teszik fel a kérdést: "Erre miért van szükségünk?" "Miért kell ezt tanulni, soha sem fogom használni?!". Én is sokszor voltam így a dolgokkal. Tisztába vagyok vele, hogy minden tudomány, szakterület (nevezzük bárhogy is) alapjaira szükségünk van a hétköznapi életben. Például a kémiára a háztartási vegyszerek használatakor, a földrajzra a tájékozódásban, ... egyszóval szinte mindenre, hisz bármikor kerülhetünk olyan szituációba, amikor nem hátrány ismerni pl. Arany János műveit vagy azt, hogy ki volt a 13 aradi vértanú. Az már egyéni választás kérdése ki mennyire ássa bele magát egy egy témakörbe, de úgy gondolom alap szinten igen is tisztába kell lenni pár dologgal.

A humán tárgyak nagyon közel állnak hozzám. Segìtenek megismerni a világot: különböző társadalmakat, gondolkodásmódokat. A történelmet többek közt pedig azért érzem fontosnak, mert a múltban (mások által) elkövetett hibákból sokat tanulhat az ember. Az irodalom (azon belül kinek milyen műfaj) pedig érzelmileg gyarapítja az olvasóit.

A reál illetve a természettudományi tárgyakat (kivéve földrajz, és a biológia egy része) tárgyakat sohasem szeretettem igazán, mert nem volt az erősségem, de tudom, hogy nem hátrány, ha tudjuk hogy mi mivel hogy reagál (most olyanokra gondolok, ami pl egy háztartásban előfordul) vagy hogy hogyan kell logikai feladatokat megoldani (fejleszti a gondolkodást, amit az élet bármely területén hasznosíthatunk).
Matekból sok olyan anyagrész volt, amire úgy éreztem nem lesz szükségem, hogy az hülyeség. Sok dologról a mai napig nem változott a véleményem, de az biztos, hogy az egyetemi bio"matek" órám után már azt mondom inkább számolok logaritmust (jó persze ezt most csak képletesen értem, ahhoz sincs túl sok kedvem, meg vizsgázni se vizsgáznék belőle), mint hogy bent üljek órán és a semmiről tanuljak. Most nyert értelmet nálam. :-)
Ez ugyanolyan, mint mikor van egy szigorú tanárod, akit a pokolra kívánsz, de miután megtapasztalod, milyen bent ülni órán és semmit sem csinálni, visszasírod. Úgy vagyok vele, ha a követelmény ugyanaz, akkor inkább oktasson egy "rabszolgahajcsár" és tanítson meg mindent rendesen, mint hogy épp hogy végigérjünk az anyagon és felületesen tanuljunk meg vmit.
Sokan nem szeretik a földrajzot se (számomra ez érthetlen,mert én imádom :P, de elfogadom és tiszteletben tartom, hisz sok dolgot én nem szeretek, ami meg másoknak érthetetlen), pedig arra úgy érzem szüksége van mindenkinek. Persze nem a teljes egészére, de arra igen, hogy eltájékozódjunk a világban és ne kerüljünk kellemetlen helyzetben, mikor vki egy adott országról mesél. Számtalan olyan emberrel találkoztam, aki a saját országában nem igazodik el, és ha azt mondják neki Sárospatak gőze sincs arról, hogy hol van és hogy egyáltalán miről híres. Nem azt mondom, hogy kívülről-belülről tanuljuk meg az egész térképet, de azért nagyjából tudjuk elhelyezni az országokat, tájakat. Az nem hátrány ... :-)

Most ezt nem kioktatásképp írtam le, nem szeretnék senkit se megbántani vagy lehülyézni, hisz mindenkinek saját döntése, hogy mi érdekli, mit tart fontosnak, de azért érdemes belegondolni abba, hogy az adott közegbe, ahol élek milyen témában érdemes otthon lenni. Legalábbis alapműveltség szinten. :-)

Nem tudni mit hoz a jövő ... ezt tapasztalatból mondom! Középiskolába soha sem gondoltam volna, hogy valaha is fogok kémiát tanulni ... hát tévedtem. Nem gondoltam bele, és most bánom, hogy akkor elhanyagoltam. De mindenki a saját hibájából tanul. :-)

Tegnap voltam megnézni ezt afantasztikus mesedarabot. Hát nem is tudom mit mondjak: imádtam. Nemhéz szavakba önteni azt az érzést, ami átjárt. Elvarázsolt teljesen: a tündérvilág, az ördögök, a zene, a díszlet. Egyszóval minden. Kicsiknek és nagyoknak is csak ajánlani tudom, biztos vagyok benne, hogy nem fog benne csalódni senki sem. Érdemes megnézni, örök élményt jelent. :D

Íme a beszámoló: //musicaldarabok.gportal.hu/gindex.php?pg=36030449

Pár napja érdekes dolog történt velem. Álmomban találkoztam egy kedves ismerőssel (vagy legalábbis benne volt az álmomban és beszéltem vele). Reggel úgy ébredtem, hogy éreztem, hogy találkozni fogok vele. És találkoztam is. Teljesen véletlenül. Eddig hasonló dolgot még nem tapasztaltam, nem volt még olyan, hogy amit megéreztem vagy megálmodtam megtörtént. Lehet volt rá példa, de egy biztos, nem ilyen hamar.

Úgy szeretem az ilyen véletlen találkozásokat, fel tudja dobni az ember napját egy-egy kellemes beszélgetés. Alapból egy olyan egyéniség vagyok, aki szeret társalogni, megismerni új embereket, és ha teheti (és a másik fél se kifogásolja) ápolja a baráti kapcsolatait. Igazán társasági lény vagyok. :D

Úgy gondolom fontos, hogy legyenek olyan személyek az életünkben (családon kívül), akire számíthat az ember és akiben megbízhat. Jó, ha valakivel meg tudjuk osztani örömeinket, bánatainkat, hisz tisztába vagyok vele, nem mindent osztunk meg a szüleinkkel. Ezért nagyon oda kell figyelni barátainkra, nem szabad elhanyagolni őket. Ez nagyon fontos.

Túl az első tanulós egyetemi hetemen arra jutottam, hogy nekem ez tetszik. :-) Persze valószínű azért mentem környezetgazdálkodásra, mert ez érdekel, ezt szeretem, de akkor se gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom magam érezni. Leszámítva a korán kelést szívesen járok be. Nagyon jófejek az csoporttársak, és a tanárok is ... külön tetszik, hogy eddig a tanárok nagy része fiatal (max 40). A felsőbbévesek is nagyon segítőkészek, komolyan mondom eddig itt nem találkoztam olyan emberrel, aki bunkó lett volna vagy hasonlók. Remélem ez így marad. :D

Első héten terepgyakorlataim voltak: hétfőn és csütörtökön geodézia és távérzékelés, kedden talajtan, szerdán agrometerológia, pénteken pedig vízgazdálkodás. Szinte egész héten esett, szóval az idójárás miatt nem volt minden megtartva, volt, hogy csak az elméleti anyagot adták le, de pl a talajtan gyakorlat és a vízgazdálkodás meg volt tartva és az nagyon érdekes volt. Sokkal jobban meg lehet érteni a dolgokat, meg persze megjegyezni is könnyebb úgy, ha látja is az ember. A geodézia nem lett a kedvencem, annál területet mértünk fel, majd egy helyszínrajzot szerkesztettünk, ami sokkal nehezebb volt, mint hittük. Én egész végig fokokat számítottam át illetve háromszög területeket számítottam több-kevesebb sikerrel, ugyanis rengeteg adat volt és sokszor elvesztem bennük, nem tudtam már mit is számolok. :-) De sikeresen megcsináltuk, így mehetünk vizsgázni. A talajtan eddig a számomra legérdekesebb. Az elméletet (legalábbis, aminek témája maga a talaj) már tudom, érettségire megtanultam, szóval azzal eddig nics probléma. A gyakorlati része abból állt, hogy "gödröket" nézegettünk, és tanulmányoztuk a talaj szintjeit - kémhatás, mésztartalom. Meg annyira szép ez a soroksári botanikus kert, tök szívesen sétálgatok a területén. Vízgazdálkodásból a hosszúréti patakhoz mentünk és megmértük a patak sebességét, mélységét, majd az ott megkapott adatokkal készítenünk kell egy jegyzőkönyvet. Nekem ez is tetszett. :-) Agrometerológiából nem volt gyakorlat a rossz idő miatt, az kicsit uncsi volt, de elviselhető, majd lesz jobb ... ki tudja. :D

Második héten már tantermi óráim voltak: elméleti és gyakorlati tantárgyak. A geodézia most sem lett a kedvencem, azt "túl kell élni", pont ahogy a műszaki ismereteket (=fizika) és a kémiát. Azt hittem az első kémia felzárkóztató után, hogy de jó, ez nem is nehéz, megtanulható, érthető (hisz tök jól magyaráz a tanár), de sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez még mindig nem lett az erősségem. Hát csak ne bukjak meg, és ha sikerül úgy ZH-kat írnom, hogy ne kelljen félévkor vizsgázni nagyon boldog leszek. :D Ami tetszik (mondjuk nem meglepő, föci faktos voltam) a természetföldrajz. Kicsit unalmas mert az első óra 90%-át tudtam, és ahogy láttam a tantervet ez később sem lesz másképp (szinte mind tételem volt emelt érettségin), de legalább erre kevesebbet kell tanulnom. :D Ami még jó a talajtan gyakorlat, bár még nem taultunk sokat, de a tanár aranyos, családias a hangulat, nem lesz gond. Mi van még? Mo. élőhelyei. Hát igen, páran az évfolyamon felvettük ezt a szabadon választahtó tárgyat, ami lehet nem volt a legjobb ötlet, de senki nem beszélt le róla. Nagyon unalmas (remélem a későbbiekben jobb lesz), a tanár se a legszimpibb, de ez van. legalább vizsga helyett lehet prezentációt csinálni, ami talán sikerülni fog. Jajj, majdnem kihagytam a növénytant. Hát nem tűnik olyan vészesen nehéznek (leszámítva a latin neveket), a tanár nagyon jófej, és hát úgy őszintén a biológia természeti részét mindig is szerettem. Remélem itt sem utálom meg. :D Hát most más nagyon nem jut eszembe, még nem volt minden órám, majd kövekező héten ... 

Hát úgy nagy vonalakban ennyi. :D Összefoglalva a dolgokat tényleg jó dolog az egyetem, már csak bele kell rázódnom (többek közt a tanulásba), meg meg kell tanulnom eligazodni az épületekben, de ez idővel menni is fog. :D

Nem fogok minden alkalommal beszámolót írni, de rengetegen kérdezik milyen az egyetem, hogy tetszik és gondoltam megosztom itt az első tapasztalataimat. :D