Egyik reggel kapcsolgattam a TV-t és a Muzsika TV egyik adásában Csepregi Éva énekelte Felnőttetek című dalát. Nagyon megtetszett és mivel csak a dal végét hallottam megkerestem youtube-n. Szerintem érdemes meghallgatni. Gyönyörűszép dal. *.* Rögtön beleszerettem.

Kedvencem belőle a refrén: 
"A színpad hív és én tudom, hogy vártok rám. Összetart a dal, mint egy jó barátság. Hív a fény és bennetek a csillogás. Értetek szól a dal, hozzátok száll."
Szerintem annyira szép.

Mostanában elég rossz passzban vagyok ... ez a dal segít megnyugodni ... nagyon jó hatással van rám, úgy érzem. Az az érdekes, hogy akárkinek mutattam meg, senki sem ismerte eddig. Szüleim se hallották még, pedig szerintem nem mostani szám ... bár fogalmam sincs. 

Mindenesetre örülök neki, hogy megtaláltam, most nagyon nagy kedvencem lett ez a dal. Nektek tetszik? Ti hallottátok már eddig?

Szabó Dávid. Ez az X-faktor kezdetéig sokak számára csak egy név volt, de voltak olyanok is, akik e név hallatán maguk előtt láttak egy fiatal és tehetséges musical- és operettszínészt.

Fájt, nekünk színházrajongóknak Dávid Operettszínházas profilján ezt a mondatot olvasni: "Jelenleg televíziós szereplése miatt nem játszik az Operettszínház produkcióiban." Fájt, mert nehéz volt elengedni egy olyan művészt, aki mindig mosolyt csalt az arcunkra vagy könnyeket a szemünkbe. Sokunk nem értette, én se értettem miért. Talán még nagyobb ismertségre vágyik? Talán bizonyítani akar? Mondta ki akarja próbálni más műfajban, más közegben, szeretné továbbfejleszteni tudását és úgy érzi az áhított siker felé az X-faktoron keresztül vezet az út. Voltak, akik felháborodtak, voltak, akik örültek és voltak olyanok is, mint én, akik féltették. Féltettem, mert nem szerettem volna ha csalódik, hisz a tapasztalatok azt mutatták meg az igazi tehetségek helyett a nézők azt juttatják tovább, akik énekelni nem tudnak, csupán el tudják magukat adni. Nem értettem egyet a döntésével, de nekem azt tanították akármennyire nem tetszik a másik elhatározása, bíznom kell benne, mert ha ő úgy érzi így érheti el a célját, akkor hagyni kell. Miértne sikerülne neki? Meg különben is mindent ki kell próbálni és az ember a saját hibájából tanul leginkább. Ez olykor nehéz, de hagyni kell, hogy mindenki járhassa a saját útját, élhesse a saját életét.

Elengedtük. Fájt. Hiányzik, mert ő egy remek, számunkra pótolhatatlan színész, de látva lelkesedését, önfeledt jókedvét és kitartását úgy gondolom támogatnunk kell és bíznunk kell benne. Ő is bízunk bennünk, nem hagyhatjuk őt cserben. Szüksége van a támogatásunkra.

Reménykedjünk, hogy egy nap visszatér a színházba és újra megsirat minket az Elisabeth Rudolfjaként vagy akár a Szép nyári nap Pétereként. Bízzunk benne, hogy még rengeteg alkalommal nevettet meg bennünket Zuboly, Demetrius, Mercutio vagy akár Bóni bőrébe bújva.

Őszinte, tiszta szívű, talpraesett, sok oldalú tehetség ... egyszerű ember, mégsem hétköznapi jelenség. Nagyon jó ember: ezt számos alkalommal bebizonyította mit tud. Én tudom mire képes. Dávid az, aki a Broadway fesztiválokon és fellépéseken a buli lelke. Humorával, tánctudásával és lenyűgöző énekhangjával mindig elvarázsol mindenkit. Tegye ezt azokkal is, akik őt eddig nem ismerték.

Hajrá Dávid! Szeretünk.

A Szépség és a Szörnyeteg szerepében most Jenes Kitty és Barkóczy Sándor, az Operettszínház két kiváló fiatal művésze. Ez a két tehetség már egy ideje a színháznál van, de vhogy mégsem hallottam róluk sokat. Tudtam, hogy vannak, de még nem volt alkalmam látni őket. Nem kaptak nagyobb szerepeket eddig, de mindig ott voltak és segítették az előadást. Tudtam, hogy Kitty már játszott Júliát és Bellet (mint ahogy az utóbbit most is teszi a német turnék alkalmával) és hogy Sándor megkapta Imre herceg szerepét és szintén látható a Németországban Szörnyetegként Kitty oldalán, de mégsem tudtam őket kategorizálni: szeretem vagy nem szeretem őket?  Aztán ez az idei Broadway Fesztivállal megváltozott. Kitty megjelent a színpadon, mint egy tündér és énekelt. Olyan tisztaság és szépség áradt hangjából, hogy az szavakkal elmondhatalan. Azonnal megszerettem. Őszinte, egyszerű mégsem mindennapi jelenség. Sándor is épp hasonló benyomást tett rám, bár a szimpátiámat még nem nyerte el, de a hangja elvarázsolt. Kitty Szabó P. Szilveszterrel énekelte a Rebecca Csókkal védj duettjét, Sándor pedig Vágó Zsuzsival állt színpadra és előadták a Miss Saigon Szóló szaxofonját. Mindkét duett fantasztikus volt. Énekeltek még mást is, de nekem leginkább ezek maradtak meg, bár Sándor Haláltánca is elsöprő volt és Kitty duettje Göbölös Krisztával sem volt rossz. Nagyon remélem, hogy egyszer a magyar színpadon is láthatom őket nagyobb szerepekben, nagyon szívesen megnézném velük a Szépség és a Szörnyeteget. Az a musical nagyon közel áll a szívemhez, hiszen az számomra a legszebb Disney rajzfilm a világon. 

A Miss Saigon egy olyan darab, mely számomra nagyon fontos. Életem eddigi legjobb előadása, kedvencem lett mondanivalója, gyönyörű dallamvilága, lenyűgöző látványvilága és remek története miatt. Egy olyan tartalmat közvetít, mely minden korosztálynak megmutatja a remény, a szeretet és az összetartás a világon a legfontosabb. 

Ehhez a dalhoz nagyon kötődök, nagyon kedves számomra. Ez volt az első dal, amit hallottam ebből a musicalből és ez késztetett arra, hogy meg akarjam nézni. Évekig vártam erre a 2011. augusztusi premierre. Igaz én nem szabadtéren, hanem később a kőszínházban láthattam, de nem bánom mert ez úgy ahogy volt tökéletes volt. Az első pillanattól fogva a szívemhez nőtt.  Tetszik a keleties dallamvilága, a díszlet, a látvány ... úgy összességében minden. 

És miért azt írtam címnek, hogy remény, hogy boldog légy? Ennek egyszerű oka van. Elsősorban, mert ez a musical egyik alcíme vagy minek is hívjam. Másodszor pedig azért, mert ez az egy mondat összefoglalja a darab mondanivalóját. Mint minden ember, a főszereplő Kim is a boldogságra vágyott, melyet az adott társadalmi és politikai körülmények között nem érhetett el. Rengeteg szrnyűségen ment keresztül, elveszítette szüleit, prostituáltként kellett dolgoznia,  gyilkosságra késnyszerült és a legborzasztóbb mégis az a lelki teher volt, melyet szerelme elvesztése okozott. Az a gondolat tartotta életben, hogy szerelme, Chris visszatér és, hogy nem hagyhatja magára kisfiát, Tamet. Eladta magát , csak hogy fel tudja nevelni gyermekét és miután újra találkozott Chrissel és feleségével életét áldozta fel azért, hogy ne legyen más választásuk, hogy magukkal vigyék Tamet Amerikába és felneveljék. Ez a fajta önfeláldozás emelte Kimet ki a társadalomból: akaratereje, talpraesettsége, hite és szeretete vezette őt életében és a saját érdekeit háttérbe szorítva mindent megtett azért, hogy kisfia ne ilyen rossz körülmények közt nőjjön fel. Ez az igazi szeretet, úgy gondolom.

Bárki bármit is mond szerintem ennél gyönyörűbb darab nem létezik a világon, nem csoda, hogy rengeteg színésznő álomszerepe Kim karaktere. A zene magával ragad és biztos vagyok benne, hogy  ez a történet minden korosztályt megérint és kicsit elgondolkoztatja. Vajon olyan szörnyű életkörülmények között élünk mi? Szerintem nem csak én gondolom azt, hogy mi bármennyire sem érezzük jónak az életünk, ennél a vietnámi helyzetnél nekünk csak jobb ... és ezt meg kéne becsülnünk. 

Sokan kérdezték már tőlem miért szeretem annyira a színházat. Erre egyszerű a válasz: számomra a színház egy olyan világ, ahol bármi megtörténhet, egy csoda. Itt, ebben a közösségben (amit a színház valamennyi dolgozója, a rajongók ... alkot) igazáb jól érzem magam, mert nem kell megjátszanom magam, mindenki olyannak fogad el, amilyen vagyok. Képesek elfogadni azt, hogy mint minden ember, én is különbözök másoktól, nincs két egyforma ember. Rengetegen támadtak, bántottak amiatt, hogy én a musicaleket és az operetteket szeretem illetve az igényesebb popzene fel hajlok ... nekem a tömeggyártású külföldi tuc-tuc zene nem minősül zenének, hisz szerintem a legtöbb zámítógéppel kreált, elekronikus zene és ritmusukba kb semmit se különböznek egymástól ... 
Úgy gondolom ezeknek az embereknek (akik nem képesek elfogadni a másságot) komoly érzelmi, lelki hiányosságai vannak. Nekem a színház segített abban, hogy megtaláljam a valódi énem, hogy értékelni tudjam a szépet. Másoknak is szüksége lenne rá ... sokszor úgy érzem a kultúra hiánya látszik az embereken és nem igazán tesz nekik jót. A színház megatanít arra, hogy bizonyos élethelyzeteket átéljünk és a szereplőkkel együtt próbáljunk gondolatban megoldani problémákat. Megtanít arra is, hogy együtt tudjunk érezni másokkal és megismerjünk különböző embereket, tulajdonságaikat, ézelmeiket - ezáltal könnyebb kapcsolatokat teremteni és könnyebb átlendülni a rossz pillanatokon. 
Mióta színházba járok más szemmel látom a világot, mindenben megtaláloma  jót (és próbálom mindennek a jó oldalát nézni), sokkal optimistább vagyok. Boldogabbnak érzem magam, Rám jó hatással bír ez a világ és örülök, hogy tagja lehetek ennek a közösségnek és hogy rengeteg embert ismerhettem meg és barátokra is szert tehettem.
Remélem még sok sok barátom lesz a színház által és sok sok élményben lehet még részem.